Az erdők, rétek – a természet háborítatlan részei – úgy élnek és virulnak, ahogy évezredeken keresztül. Hatalmas fák és bokrok nőnek és élnek hosszú életet anélkül, hogy bárki felszántotta vagy felásta volna a talajt, bárki műtrágyát szórt volna ki, vagy permetezett volna a kártevők ellen. Ha ennyi ideje képes az önfenntartásra és a megújulásra, akkor elmondható, hogy az egy működő képes rendszer.

Van tehát egy másolható modell arra, hogy mi kell a talajnak ahhoz, hogy fennmaradjon, és akár olyan hatalmas növényeket is eltartson, mint az erdő fái.

Az erdő megújulásának kulcsa a talajfelszínre hulló szerves anyagokban rejlik. Ezek a lehulló levelek, korhadó növényi maradványok, apró ágak, gallyak táplálékul szolgálnak a talajlakó élőlényeknek.

Egy maroknyi földben több élőlény él, mint a föld teljes lakossága.

Tartózkodási helyük a talaj egyes rétegeiben állandó. Vannak, amelyek a talaj felső szintjén, a tető térben az úgynevezett korhadási szinten élnek, vannak, amelyek az első emeleten és vannak, amelyek a földszinten. Senki, senkivel nem cserélhet helyet, különben nem tud hozzájutni ahhoz az élelemhez, amire szüksége van.

Az erdőben nekik nagyon jó dolguk van, mert a talajt senki nem háborgatja. Nem jönnek a traktorok és nem fordítják fel az élő helyüket, hogy a tető térről a földszintre költöztessék a lakókat, a földszinten lévőket pedig a tető térbe szállítsák. Az erdőben így ezek az apró élőlények vidáman élhetnek, és életműködéseikkel hozzájárulhatnak egy olyan talaj minőséghez, amit nélkülük mesterséges úton senki nem tud előállítani.

A talaj felső 5 centiméterében korhad el minden, ami a földre hullott: levelek, szalma, széna, papír stb. Ebben a baktériumoknak, gombáknak, algáknak és más szabad szemmel nem látható apró állatok milliárdjainak van fontos szerepük. Ők a fedett talajon lévő növényi maradványokat felaprítják, megrágják, hogy az a következő szinten lakók számára ehető, felhasználható legyen.

Az alatta lévő szinten, a humusz rétegben, újabb mikroorganizmusok az „előrágott” anyagokat úgy alakítják át, hogy az a növények számára tápoldatok formájában ehető táplálék legyen, tehát ebből élnek a növények. A mélyen fekvő tartós humusz szintben a talaj finom morzsás szerkezetűvé válik, és nitrogén raktárként szolgál a növények számára, amelyből szintén tápanyaghoz jutnak a föld feletti növények.

Nem kevésbé fontos lakók ezen a szinten a földigiliszták, akik méteres járatokat képeznek a talajban. Járataikkal szellőztetik a talajt, így egyenletessé válik a csapadékvíz eloszlása.

A földigiliszták vándorlásuk alatt tömik magukba a földet és minden szerves hulladékot, miközben a másik végükön termékeny humusz távozik.

A földigiliszták ürüléke az egyik legjobb minőségű humusz, ugyanis többszöröse tápanyagot tartalmaz, mint egy közönséges kerti talaj.

A humusz a talajnak az ér rendszere. Ahogyan az emberi szervezet sem működik erek nélkül, hiába jut élelemhez, a talajban sem termelődik értékes táplálék humusz nélkül. Ezért fontos a humusz! Ahol a humusztartalom jó, ott termékeny a kert.

Az erdők, rétek, tehát azért termékenyek, mert ott a lehulló levelek, korhadó növények maradványai folyamatosan takarják a talajt, ezáltal táplálják a talaj élőlényeit, akik megtermelik a növények számára az élelmet.

Ezt megtehetjük a konyhakertben is!

A szép késő őszi napokon vagy télen, amikor arra alkalmas az idő, fedjük be a veteményes ágyásokat a kertben összegyűjtött levelekkel, növényi maradványokkal. Ezek lehetnek akár a konyhakertben megtermelt zöldségek szár-, és levélmaradványai is, de a dió és tűlevelek kivételével szinte bármilyen összegyűjtött zöldhulladékkal befedhetjük az ágyásokat.

Ezt a folyamatot, amikor a kert talaját szerves anyagokkal, mint egy meleg szőnyeggel letakarjuk mulcsozásnak nevezzük. Ehhez mindig természetes anyagokat használunk fel.

A folyamatos mulcsozás hatására olyan puha és morzsalékos lesz a talaj, hogy utána soha többet nem kell ásni, szántani.

Miért is tennénk, olyan fáradságos! Pihenjünk inkább helyette!

A mulcsozás hatására gyarapodik kertünk humusztartalma, miközben a pénztárcánkat kíméli, mert nem kell tápanyagokat vásárolni kertünk növényei számára. Kevesebbet kell öntözni, mert a takart talaj a szárító forróságtól is védi növényeinket. Kevesebbet kell gyomlálni, mert a mulcsozott talajon nem tudnak úgy kibújni a vadnövények, amelyik mégis megnő az pedig olyan gyenge, hogy két újjal is könnyedén kihúzhatjuk és visszateríthetjük a talajra takaróként.

Ha tehát a természetet másoljuk, és a törvényeit használjuk a konyhakertben, akkor kis idő ráfordítással is gyönyörű kertünk lehet, hiszen nem kell majd ásnunk, kapálnunk, ahogy az erdőben sem. Nem kell műtrágyát vásárolni és kiszórni, ahogy az erdőben sem, és nem kell vegyszerekkel permetezni, ahogy az erdőben sem.

Helyette az erdőben látotthoz hasonló vegyes életközösséget alakítunk ki. A zöldségek és gyümölcsök mellett virágok, gyógy- és fűszernövények is helyet kapnak a kertben, hogy látványukkal szívünket melengessék. A virágokra és a sokszínű növényvilágra a kertünkbe telepednek a rég nem látott állatok: szöcskék, sünök, szitakötők, énekes madarak, akik mindannyian a kert természetes egyensúlyának kialakításában lesznek segítségünkre.

Ajándékként pedig élvezhetjük a természetes kert minden áldását, hiszen bőségünk lesz időből, egészséges és finom zöldségekből és nyugalomból.