Hozzávalók:

  • 20 dkg kimaradt sült hús (sertéskaraj, tarja, csirke mell stb.)
  • 5-6 dl téli zöldség vegyesen (fehérrépa, cékla, sárgarépa, sütőtök stb.)
  • 1,5 dl barna rizs
  • 1 dl olíva olaj
  • 1 kiskanál kakukkfű
  • ½ kiskanál őrölt csípős paprika
  • 4 gerezd fokhagyma
  • só és bors ízlés szerint
  • 1 narancs félbevágva

csipos-martas

1, Melegítsük elő a sütőt 180 fokra (gázsütőnél 4-es fokozat)

2, Tegyük fel a rizst:

  •  A barna rizst tegyük egy szűrőbe, és folyó víz alatt többször öblítsük át. (A legjobb, ha már egész éjszakára beáztattuk.)
  • 1 evőkanál olíva olajat melegítsünk meg egy nagyobb lábasban, és pirítsuk meg rajta a rizst, míg a szemek egészen kifehérednek. Öntsük fel 3 dl forró vízzel, sózzuk 1-1,5 kiskanál sóval, és forrás után lassú tűzön fedő alatt főzzük puhára .

3, Készítsük el a zöldségeket

  • tisztítsuk, aprítsuk fel a zöldségeket
  • keverjük össze a fűszereket: a zúzott fokhagymát, kakukkfüvet, őrölt borsot, kevés csípős paprikával és sóval
  • tegyünk a fűszerkeverékhez bő fél deci olíva olajat és öntsük a felaprított zöldségekre majd rázzuk össze, hogy mindenhol bevonja a fűszeres pác a zöldségeket.
  • tegyük a zöldségeket a sütőbe egy félbevágott, lefelé fordított naranccsal addig, amíg meg nem puhulnak (kb. 25-30 perc)

4,  Készítsük elő a maradék sült húst

  • szeleteljük vékony csíkokra a húst, majd forró olíva olajban pár perc alatt süssük át

5,  A megpuhult sült zöldségeknek vegyük ki a felét egy tálba majd pürésítsük mixerrel.

  • ezután tegyük egy kis lábasba a zöldségeket, öntsünk hozzá egy dl paradicsomlét. Kóstoljuk meg! Ízlés szerint hígítsuk tovább vízzel vagy paradicsomlével és adjunk még hozzá sót, borsot, csípős paprikát.
  • amikor felforr a mártás tegyük bele az átsütött sült húst, keverjük és forraljuk össze

Tálaláskor a rizsre szedjünk a húsos mártásból és tegyük mellé a sült zöldségeket!

ggivel