Fokhagymát minden kertbe!

Ezúttal nem a fokhagyma gyógyászatilag ismert rengeteg gyógyhatásáról szeretnék írni, hanem arról, hogy miért fontos az, hogy Te magad ültess fokhagymát!

A fokhagyma jótékony összetevői olyan körülmények között alakulnak ki a talajban, amikor az tápanyagokkal megfelelően ellátott és benne rengeteg apró élőlény szorgoskodik azon, hogy ezek a tápanyagok megfelelően felvehetőek legyenek a növények – jelen esetben a fokhagyma – számára. Mindez azonban csak úgy jöhet létre, ha nem kerülnek vegyszerek a talajba.

A nagyüzemileg termelt fokhagymák nagy része, a külföldről behozottak pedig egyáltalán nem felelnek meg ezeknek az elvárásoknak, így jócskán csalódhatnak sokan a fokhagyma gyógyhatásaiban is. Évszázadokon át a fokhagyma és sok más megtermelt zöldség és gyümölcs egészségesen tartotta őseinket egyszerű, szezonális, helyi alapanyagokat tartalmazó étkezés mellett.

Sokat változott a világ – a környezetünket érő negatív hatásokra szintén nem szeretnék kitérni – fókuszáljunk inkább arra, hogy mit tehetünk.

Bárki tud ültetni fokhagymát, akinek van kertje, még akkor is, ha kicsi vagy ha az egy díszkert! A fokhagyma gerezdeket ugyanis csak be kell dugni egy kellően meglazított földbe és a többi már működik magától. Nekünk csupán a fent leírt tápanyagokban gazdag talaj kialakításáról kell gondoskodnunk. Az viszont fontos – hisz épp azért látunk neki ennek a tevékenységeknek – hogy olyan fokhagymát ehessünk, amit már nem lehet üzletekben megvásárolni. Az én fokhagymám például olyan koncentráltan tartalmazza a hatóanyagokat, hogy ha nagyobb mennyiséget pucolok, akkor kénytelen vagyok kesztyűt húzni, mert egyébként égési jellegű fájdalmakat okoz a bőrön. Az ilyen jótékony hatóanyagokban gazdag fokhagyma áldásos hatású az értisztító tinktúrában éppúgy, mint vírusölőként!

Ha hiszel a természet erejében, akkor bízd rá az egészséged az élő talajban termett zöldségekre és fűszernövényekre! Juttasd természetes tápanyagokhoz a talajod, hogy a fokhagymád is hatékony legyen!

Ehhez az alábbiakat kell tenned:

  • Ha veteményesben ültetsz fokhagymát, akkor a talajt lazítsd meg egy kicsit ásóval: csak szúrd bele az ásót, mozgasd meg többször minden irányban, de ne fordítsd ki a földet, hogy a talajélet ne sérüljön. A többszöri mozdulattal így fellazított földbe dugd bele a fokhagymát. Díszkertekben a virágágyás talaját ugyanígy lazítsd fel és dugd bele a fokhagyma gerezdeket, úgy 15 centiméterenként egyet vagy csoportosan, ahol épp helyet találsz hozzá. Fontos, hogy erre a célra alkalmas dughagymát vásárolj!
  • Ezután már csak a talaj tápanyagellátásról kell gondoskodnod, csakúgy, mint ahogy azt az erdőben is látod: takard a földet falevelekkel, nyírott fűvel, bármilyen lebomló növényi anyaggal, amihez hozzájutsz. Amennyiben megoldható, ezek legyenek aprítottak, a fűnyíró például gyönyörűen felaprítja a faleveleket és a szénát is. Törekedj arra, hogy a takarónak használt anyagok ne legyenek vegyszeresek, hisz akkor pont olyan anyagokat juttatsz vissza a földbe, amit szeretnél elkerülni.
  • Ahol van táplálék, ott van élet! Ezekért a takaró anyagokért megindul a talajélőlények hada, hogy táplálékként elfogyassza. Munkájuk eredményeként a talaj porhanyóssá válik és közben értékes, természetes tápanyagok jönnek létre, pont olyanok, amilyenekre zöldségeinknek szükségük van! Az ilyen természetes tápanyagok teszik a fűszernövényeinket – jelen esetben a fokhagymát – hatékony gyógyhatású növénnyé!

Február a tavaszi fokhagyma ültetésének az ideje, rajta hát, fokhagymát minden kertbe!

Ha szeretnél jobban elmélyülni a tápanyagokban gazdag talaj titkaiban, kattints ide: www.bosegkertje.hu