A természet mintájára megannyi módszerrel, ötlettel lehet kertet művelni. A saját verziómat praktikussági célok alkották meg.
Kertemet több éve művelem a természet mintájára vegyszerek nélkül. Kezdetben a növénytársítások alkalmazása mellett a mulcsozást alkalmaztam.
Ennek jótékony hatására lassan lemondhattam az ásásról, kapálásról. Bevallom nem kellett sok meggyőzés hozzá. Olyan lehetőségeket kaptam általa, amiket előzőleg nem is sejtettem.
Leírhatatlan öröm, hogy a mulcsozott ágyásokba akkor vet az ember, amikor akar. A folyamatosan takart ágyásokban olyan finomszerkezetűvé válik a talaj, hogy augusztus elején még forró nyáron is egy újjal tudtam barázdát húzni másod vetéshez. Kiskertekben elég ritkán vetnek szezon közben több alkalommal, hiszen a hagyományos módszerrel meg kellene várni, hogy teljesen kiürüljön az ágyás, fel kellene ásni, elmunkálni, majd ezután következhet a vetés. Na, ezt én is ritkán vállalnám be.
A takart talaj viszont olyan csodálatosan laza és porhanyós, hogy szinte folyamatosan vetek.
Állandóan azt keresgélem, hogy hol szabadult fel egy kis hely, hol lehetne akár csak egy üres fél sort is megtölteni valamilyen veteménnyel. Így aztán az átlagos szezonokon kívül is vannak friss zöldségeim, pl. korai-kései borsó, október végén friss zöldbab, jégcsap retek, vajrépa, különleges saláták. Aki hozzám hasonlóan szenvedélyes zöldség fogyasztó annak nem kell magyarázni, hogy miért jó, ha szinte egész évben van friss zöldség a kertben. Így lényegesen kevesebbet kell elraktározni, amivel magunkat és a villanyszámlánkat is kíméljük.
Számomra a frissesség mellett fontos, a zöldségek fantasztikus íze, na és hogy tudom, hogy minden vegyszermentes.
Meggyőződésem, hogy annak, aki egész évben minőségi friss zöldséget fogyaszt, nem kell azzal törődnie, hogy melyik zöldség milyen ásványi anyagban, vitaminban vagy antioxidánsban gazdag, hiszen azt eszik, amit megkíván és a széles választékkal minden tápanyag bejut a szervezetébe.
Egy kísérlet szerint a szarvasmarha pont annyit fogyasztott az elé kitett nyaló sóból, mint amennyit tudományosan előírnak neki, tehát ösztönösen tudja, mire van szüksége. Engedjük át magunkat mi is az ösztöneinknek, és együnk annyi és olyan friss zöldséget, amennyit csak megkívánunk, ettől jobb szolgálatot egészségünk megőrzése érdekében sem tehetünk.
Ha együtt élünk a természettel, a kerttel, akkor a természet úgy rendezi, hogy mindig abból lesz sok termés, amire a szervezetünknek éppen szüksége van.
A veteményes ágyások betakarásához eleinte a díszkertemből hordtam a nyírott – nem műtrágyázott – füvet, mellette persze a vadnövényeket is felhasználtam a mulcsozáshoz.
Ahogy a konyhakertem növekedni kezdett egyre nehézkesebbé vált, hogy messziről cipelem a takaró anyagot. Ekkor gondolkodni kezdtem, hogy hogyan lehetne a mulcsnak valót közelebbről beszerezni és mindezt kevesebb munkával megoldani. Közben küzdöttem az utak tisztán tartásával, ezeket még kapálni kellett, aminek nem nagyon örültem.
Így jött az ötlet, hogy legyenek az utak fűnyíróval vághatóak és az ott levágott zöldet borítsam egyből az ágyásokra. Arra gondoltam, hogy ha kicsit szélesebb lesz az út, akkor kényelmesen elfér a fűnyíró, több lesz a takaró anyag, így megszabadulok a kapálástól és a mulcsnak valót is megtermelem.
Aki rendszeresen nyír füvet tudja, hogy a fordulók, sarkok mennyi nehézséget jelentenek. Adott volt a megoldandó feladat, ne kelljen sokat fordulgatni a fűnyíróval!
Ekkor jött az ötlet, hogy egy spirálforma az, ami ezt biztosítani tudja, ott ugyanis fordulók nélkül lehet tolni a fűnyírót, addig, amíg a végére nem érünk.
Az új kert terv formája tehát megszületett egy kettős spirál formájában, melyben az egyik az út, a másik a mellette futó veteményes ágyás.
Már csak néhány aprónak tűnő, ám annál nagyobb munkát igénylő célnak kell megfelelni: melyik növény hová kerüljön, és ki legyen a jó szomszédja.
Az elkészült spirálformát két keresztúttal négy részre osztottam, így máris kialakult 4 negyed, amiből háromba a három éves vetésforgót, a negyedikbe pedig évelő ágyást terveztem.
Na de mi is az a vetésforgó?
Megfigyelték, hogy a növények nem egyformák, vannak, amelyek nagyon éhesek, rengeteg tápanyagot fogyasztanak a talajból, és vannak, amelyek kevesebbet. Ha az éhesek mindig ugyanabból a tálból merítenek, akkor a gyorsan kiürül, míg a kis étkűek táljában megmarad az étel.
Ezért célszerű, ha minden étkezésnél mindenki eggyel odébb ül az asztalnál, és másik tálból merít.
Ez a növények ültetésekor azt jelenti, hogy minden növénynek a következő évben más helyre kell kerülnie.
Így jobban van ideje feltöltődni a talajnak, és egyenletesebben fogy belőle a tápanyag.
A vetésforgó lényege tehát, hogy minden évben másik ágyásba kerüljenek a növények.
Ezt egy másik megfigyelés is indokolja.
Azon a területen, ahol egy növény eltölt egy szezont, a kórokozói annyira felszaporodnak, hogy jobb, ha tovább áll.
Ha a következő évben máshová ültetjük, akkor megszabadítjuk ettől a problémától. Ez is azt igazolja, a növényeknek a következő évben nem szabad oda visszakerülniük, ahol előző évben teremtek.
Mivel nálam a vetésforgó kialakításakor a praktikusság, természetszerűség mellett a harmonikus színvilág is fontos, így a vetésforgó ágyásait különböző színekben jelenítettem meg: sárga – fehér – rózsaszín.
A vetésforgó ebben a formában azt jelenti, ahol egyik évben a sárga negyed volt, oda a következő évben a rózsaszín negyed növényei kerülnek, ahol a rózsaszín volt, oda a fehér, ahol pedig a fehér volt, oda a sárga negyed növényei kerülnek.
A negyedik negyedbe kerülnek az évelő növények – azok, amelyek minden évben kihajtanak ugyanazon a helyen, és több évig teremnek.
Ide kerülnek azok is, amelyek ugyan nem évelők, de azt szeretik, ha törzs helyük van, és minden évben ugyanarra a helyre ültetik őket. Ilyen például a paradicsom. A gyógy- és fűszernövények közül azok is ide kerülnek, amelyeket nem kell minden évben újra vetni, hanem évről évre kihajtanak, vagyis ezek is évelők, mint pl. a tárkony, lestyán, rozmaring, rebarbara stb.
Ez a negyed lett a piros negyed.
