A természettől rengeteg titkot lestünk el, melyek alkalmazásával konyhakertünkben kevés idő és munkabefektetéssel megalapozhatjuk a vegyszermentes zöldség és gyümölcstermesztést.

Ezek a titkok az alábbiak:

• A talajt nem kell megforgatni: ásni, szántani!
• Miért is tennénk, olyan fáradságos! Pihenjünk inkább helyette!
• A veteményesben a talaj legyen mindig takarva és/vagy bevetve!
• Mindkettő megkönnyíti a munkát.
• A növényeket ültessük mindig vegyesen!
• Egymást óvják és segítik majd!
• Ültessünk gyógy- és fűszernövényeket, virágokat!
• Megvédik az élelemnek szánt hasznos növényeket a kórokozóktól és kártevőktől.
• Teremtsük meg az életfeltételeket a természetes segítő társaknak!
• A sünök, békák, gyíkok énekes madarak megtelepedésével természetes módon ritkulnak a kártevők.

Fentiek ismeretében alakítsuk át konyhakertünket, vagy ha még nincs, hozzunk létre egyet akár a díszkertekben, előkertekben is, hogy olyan méregmentes friss táplálék kerülhessen asztalunkra, ami az egészségünket szolgálja.

Nézzük, hogy mit tegyünk az átalakítás érdekében.

A díszkertekben a fűnyírást nem lehet megúszni. Ha azonban pár veteményes ágyást elhelyezünk, akkor kevesebb füvet kell nyírni, több friss zöldség kerül az asztalra és több marad a pénztárcában, mint a zöldségesnél.

Ez simán megéri! Ne várjunk hát az átalakítással!

Zöldségek termesztéséhez válasszuk ki a kert azon részét, ahol sok napfény van.

Füves területen két módszer között választhatunk. Az egyikhez több munka kell, a másikhoz több hozzávaló, így kicsit többe kerül.

A munkaigényes verzióban az ágyások területének kimérése után a gyepkockákat termeljük ki gyökerekkel együtt.

Ezután terítsünk szét több rétegben benedvesített kartonpapírt, így az esetlegesen földben maradt fű előtörését megakadályozhatjuk.

A kitermelt fű helyére töltsünk jó minőségű komposztot és máris elkészültek a konyhakerti ágyások.

Ezeket az ágyásokat ezután folyamatosan mulcsozzuk vágott fűvel, gyomnövényekkel stb.

A másik megoldásnál arra alapozzuk a munkánkat, hogy tudjuk, ha bármit tartósan a füvön hagyunk, akkor az alatt a fű kipusztul. Ezt megtapasztalhattuk, ha például nyáron a gyerek medencét túl sokáig hagytuk ugyanazon a helyen.

Ennek ismeretében nem bajlódunk a fű kitermelésével, hanem letakarjuk, és ráterítünk annyi földet, szalmát, komposztot, amibe azonnal vethetünk. Ezek idővel mind elkorhadnak és szépen összekapcsolódnak az alatta lévő talajjal.

Bármilyen füves, gyomos talajt folyamatos mulcsozással olyan talajjá alakíthatunk, ami művelhetővé válik már az első évben.

A mulcsozás menete:

A fű közvetlen tetejére terítsünk több réteg benedvesített kartonpapírt. Hordjunk rá legalább 10 cm vastagságban szalmát, ezt kövesse újabb 10 cm rétegben jó minőségű komposzt, majd ismét 10 cm szalma, és ismét 10-15 cm komposzt vagy nem permetezett kerti föld.

Az ágyás így kezdetben kiemelt ágyásnak hat, de ez csak átmeneti, hiszen lassan összeolvad majd az alatta lévő talajjal.

Amennyiben szeretnénk ezt a kiemelt ágyás jelleget megtartani, akkor vegyük körbe a területet mogyoró vesszőből vagy fűzfavesszőből font kerítéssel, és pótoljuk a zöldségek betakarításával megfogyatkozott komposztot minden növény kultúra után. Dekoratív és nem kell annyit hajolgatni.

Amennyiben meglévő konyhakertünket szeretnénk a továbbiakban a természet mintájára művelni, akkor a tavasz vagy az ősz alkalmas az újratervezésre, hiszen ilyenkor a kert viszonylag kevés lakóval rendelkezik.

Az átalakításkor sajnos, de utoljára még meg kell forgatnunk a korábban hagyományosan művelt kerti talajt. Ez nagyobb kertekben egy szántás és rotálás formájában, kisebb kertekben pedig ásással történik.

Hagyományosan művelt, fedetlen, rögös talajba ugyanis nehéz vetni, a komposztálás jótékony hatásai pedig, csak egy szezonon át tartó folyamatos mulcsozás után érvényesülnek.

Tehát lazítsuk fel a talajt!

Ha ez elkészült, akkor jöhet a mérőszalag, kijelölő vasak és pálcák.

Először is tervezzük meg, hogy milyen széles ágyásokat szeretnénk. Kisebb kertekben lehetnek 45 cm, nagyobb kertekben akár 60 vagy 90 cm szélesek is az ágyások. Ennél szélesebb nem javasolt, mert gyomláláskor nem lehet két oldalról átérni.

Az utak lehetnek ugyanilyen méretűek, annak függvényében, hogy mennyi helyünk van, mennyire szeretnénk kényelmesen közlekedni a kertben, illetve, hogy ugyanazon terület szolgál- e pihenő kertként is. Amennyiben a pihenő kertben alakítjuk ki az utakat, akkor mindenképp hagyjuk szélesre, hogy ott kényelmesen tudjunk sétálni, el tudjunk helyezni 1-1 padot, nyugágyat is. Kis kertekben az utak kialakíthatóak, kő vagy falapokkal is, ebben az esetben a takaró anyagot nem az utak nyírásából, hanem más forrásból szerezzük be (pl. vásárolt lucerna széna).

Friss vagy száraz növényi maradványok, vágott fű, falevelek szinte minden kertben/háztartásban fellelhetőek, amelyeket közvetlenül fel lehet használni a mulcsozáshoz.

A nyírott füvet vagy az ágyásokban megjelent vad, gyógy- és gyomnövényeket frissen csupán néhány centi rétegben terítsük szét a talajon, mert úgy gyorsan megszáradnak, nem füllednek be, és így a talaj továbbra is tud levegőzni.

A lucerna szénát, szalmát és egyéb már megszáradt növény maradványt egy kicsit vastagabban is teríthetjük, számolni kell viszont azzal, hogy a nagyobb tömeg lassabban korhad el. Ez jó, mert hosszabb távon gyomtalanul tartja a talajt, és nem kell vele foglalkozni, viszont a lebomló tápanyag lényegesen később alakul ki.

Amennyiben egyszerre nagy területet gyorsan szeretnénk betakarni, akkor vásároljunk lucerna szénát vagy szalmát.

Ne sajnáljuk rá a pénzt, hiszen három féle dolgot veszünk meg egyszerre: időt és energiát magunknak, tápanyagot a növényeknek, és a talajt is óvjuk a kiszáradástól, tehát az öntözés költségein is spórolunk.

A takaró anyag szétterítésétől a lebomlásig átlagosan hat hétre van szükség. Fontos, hogy már vetéskor is megfelelő legyen a talaj tápanyag szintje, hogy a növények jól indulhassanak. Amennyiben ez idő alatt mégis sárgulnának a növények, akkor öntözzük meg őket csalán trágyalével és továbbra is folyamatosan mulcsozzunk.

A talaj életre serkentésében a gilisztáknak van a legnagyobb szerepük, így tegyünk meg mindent, hogy minél többen legyenek. A giliszták annyira szeretik a hagymák héját, hogy ha mulcsként használjuk az ágyásokon, akkor utána fokozottan szaporodnak.

A talajtakaró alkalmazásával tulajdonképpen helyben készül a komposzt, amivel a komposzt összerakás, átforgatás, kihordás fáradságos munkájától megmenekülünk, a humusz pedig ott készül el, ahol szükség van rá.

Mivel a természetben ismeretlen a csupasz föld, a legjobb, ha az utakat is zöld növény borítja, így az ott megtermelt zöld növényeket is felhasználhatjuk az ágyásokra takaróként.

A természetes növénytakaró, ami az adott területen megjelenik, mindig jellemző az adott talajra. Mindenhol olyan növények maradnak életben, amelyeknek megfelel az adott helyen a talaj tápanyag tartalma, így ha visszakerülnek a talajba, akkor olyan tápanyagokat juttatnak vissza, amire ott a talajnak éppen szüksége van.

Ne törekedjünk tehát arra, hogy a természetes növényzetet fáradságos munkával messzire szállítsuk. Az utakon és ágyásokban megjelenő növényeket használjuk fel takaró anyagként azon a környéken, ahol megjelentek.

Praktikussági okokból célszerű az utakra egy kis füvet is vetni, hisz ez bármilyen évszakban és időjárási körülmények között járható felületet biztosít a kert művelőjének és nyírható alapanyagot ad a mulcsozáshoz. A fűvetés azonban csak szórványos legyen, hogy a természetes növényzet is föltörhessen mellette. Nem kell a tökéletességre törekedni, nem az egyöntetű gyönyörű fű a lényeg, hanem a változatos összetételű nyírható zöldfelület.

Az ilyen konyhakertekben nagyon sok örömünk lesz.